Akár az is lehetett volna a mottója ennek az órának, hogy „nyisd meg a szíved”, de mivel mottója nem volt, inkább csak egyszerűen átsugárzott a gyakorlatokon, az oktatón, végül az eredménye lett... talán még a Hadik Kávéház kerthelyiségét csurig töltő koraesti környékbeliek is érezték. Mert rajtuk gurultam keresztül a Bartók Béla úti jógastúdió kapujához, és rájuk nyíltak a jógaterem ablakai, és lehet, hogy eleinte, amíg bele nem rázódtam az órába, még legszívesebben én is ott ittam volna a bambimat a langyos nyárban - de aztán már nem.

Megint egy eszközös Iyengar (mint ez vagy ez), az Amrita Jógaközpontba nem is lett volna érdemes másfére órára jönni, mert épp ez a hely "specialitása". Nagyszerűen felszerelt terem, semmi fontoskodás a külsőségek körül: nincsenek extra díszítmények és mantra-freskók a falakon (csak maga Iyengar mosolyog le ránk vicces magasságból, pont a plafon alól), és az oktató sem öltözik vagy viselkedik semmi különös módon. Csak egyszerűen ért hozzá, és átjön, amit közvetít. Nekem azt közvetítette, hogy a pontosság, a koncentrált figyelmem a szinte sejtekig lebontva elmagyarázott testtartásokon: behoz a közepembe, éppen oda, ahol a helyem van.

Eddig nem bátorított senki arra, hogy próbálgassam a helytelen tartást. Ezen az órán többször próbálkoztunk „rosszul” belemenni egy-egy pózba, hogy érezzük a különbséget, és minden magyarázatnál beszédesebb volt az eltérés. Még azt is kipróbáltuk, hogy ha lenézek a lábfejemre, miközben kifordítom 90 fokkal, az igenis elvesz az ászana energiájából, míg ha tudom, hova fogom fordítani, és közben nem hajtom le a fejem, valami más történik (sokkal inkább annak, aminek kell).

Ez módszertani kérdés, de találkoztam ennél meglepőbbel is: az egyik póznál váratlan térdfájdalmam támadt. A fájdalomról érzékeltem, hogy most nincs itt helye, az oktató érzékelte, hogy gondom van, rámnézett, hogy kérdezzek, aztán befejezte a magyarázatot a többiek számára, hozzám odajött, és elhelyezett a megfelelő ponton egy megfelelő fatéglát, és lám, azonnal el tudtam végezni a gyakorlatot, fájdalom (oda nem illő fájdalom:) nélkül. Nagyon meglepett, de itt nem is az számít, hogy kiderült, hátrahajlik a francos térdem..:), hanem hogy milyen flottul és fennakadás nélkül talált megoldást a problémácskára. Sokszáz ászana, sokezer lehetséges testi eltérés – és valszeg mindet meg tudja oldani, egy-két plusz hajtással a takarókon, vagy egy plusz hevederrel, vagy más korrekcióval. Valszeg komoly oktatói gyakorlata van.

Végre lógtam!:) Eddig nem nagyon volt lehetőségem kipróbálni a kicsit kínzókamra-szerű kötélzeteket egy-egy jógateremben, ahol láttam ugyan, de még nem vontuk be a gyakorlásba. Most, bár fájt, ahol beletámaszkodott a csípőhorpaszom, mégis isteni volt lógva nyújtani a derekam, rábízni magam egy kötélre a teljes súlyommal, és szembesülni azzal, hogy a játszóterek kinövésével még nem öregedtem ki a fejjel-lefeléhez való vonzódásból..:)

Egyébként a legtöbb gyakorlat ezen az órán a mellkas nyitásáról szólt (nem esett szó szívcsakráról, azt hiszem talán egyszer sem hangzott el), meg arról, hogy ha csak erre az icipici szegycsont-emelés-trükkre odafigyelek, akkor mennyivel könnyebb általában is jól érezni magam, deprimáló süppedtség helyett… Fontos infó, ráadásul sokkal emészthetőbb is lehet, mint az Univerzumról, meg a különböző színű energiákról szóló vizualizációk – utóbbi sokak számára tényleg csak elszállt füst-eregetés.

Két lány az óra után elmesélte, hogy ők itt nagy újrakezdők: jártak ide régebben, aztán körbenézelődtek, és látták ám, hogy mindenféle van, de semmi nem ilyen „szisztematikus”. És ami talán még ennél is egyedibb, osztotta meg az élményét egy harmadik gyakorló-társ: itt soha nem érzi magát bénának. Tényleg! – ütött be az aha-élmény. Egy csomó más jógaórán láttam, és tényleg valahogy észre is vettem, hogy mások ügyesebbek, vagy hogy az oktató mást (többet, jobbat, kitartóbbat, mélyebbet, magasabbat, stb.) várna tőlem. Itt nem! Feltételezem, hogy ez már a módszertan nem-tanulható, hanem született része. Persze korrekciókat itt is kapunk, amikor kell, miközben semminek egy pillanatra sem kell megfelelni. Felbecsülhetetlen érték.

Óra végén, mint vadiúj résztvevő, kaptam néhány saját tanácsot ahhoz, hogy ha jógázni kezdek, hogyan érdemes kitapasztalnom a gyakorlatokat – kis saját csomag kitartást ajándékba. Ja, és mivel Móni most jött meg Indiából, mindenki egy-egy Om vagy Ganésha matricát is kapott ajándékba, örültem neki, mint egy gyerek!:)

És hogy miért az eredménye volt ennek a jógázásnak, hogy „nyisd meg a szíved”? Mert hazafelé bicikliztemben egy szívemhez nagyon közeli barátommal futottam össze és dumáltam végre egy szuperjót, akivel már hetek, talán hónapok óta nem: így manipulálom én a világot az állapotaimmal, a „véletlenjeimmel”…:)

Összegzésként: szakszerű, pontos, és mégis megengedő, szeretetteljes. Extra kombináció!:)

Környezet: semmi csilivili, „csak egy sima jógastúdió” – tiszta praktikum
Eszközök: itt aztán tényleg fontos szempont h milyenek az eszközök, mert sok kell belőlük:
tökéletesen megfelelnek a célnak, amivel a hely precíz szellemét ismerve sokat mondok.
Oktató: mélyről érkező hitelesség, és kedvesség, viszont semmi csili-vili
Többiek: hatan voltunk, szokásos arány, egyetlen fiú..:), és óra után beszélgetősek!:)
Megközelítés: a Móricz és a Gellért tér között félúton
Szolgáltatás: amilyennek lennie kell
Fíling: amilyennek Iyengaréknál lennie kell, gondolom..:)

Ps. Nos, kedves olvasók.. asszem befürödtem a mudrákkal. Nem tudok egy ötpontos skálán hitelesen értékelni, főleg nem amikor körték vannak almák mellett és mindegyik fincsi lédús.. Szóval, ne a mudrát nézd, hanem az egész élménybeszámolót, aztán válogass. Merci.