„Legalább 1 hét kell, hogy valóban elkezdd érezni - aztán meg sok-sok alkalom, hogy egyre jobban élvezd!” – hangzott a figyelmeztetés a Facebook-on Ilditől, a "rákattant" bikramozótól, és az a helyzet, hogy most így pont egy hét (és 3 alkalom) után valóban kezdem érezni az addiktív jelleget.

DE: ha közben elfelejteném, hogy miért csinálom (miért csinálom?) és csak vinne magával, mint bármely (bármely!) addikció, akkor megint csak ott lennék, ahol a part szakad. Uralom a szokásaimat, vagy azok uralnak engem?

A tegnapi Bikram nagyon érdekes alkalom volt, az első, majd a második után néhány nappal.

Ismerősök gyűrűjében jógáztam. Hátam mögött Balázs, aki egy irgalmatlanul nagyszájú gimis osztálytársam volt (még mindig hihetetlen dumája van, még mindig imádom!:), akiről bár tudom hogy megszállott bringás, sőt, most az Ironman-re készül ezerrel, de jógázni igazán nem gondoltam volna,hogy valaha fog. "Én vagy sportolok, vagy olvasok. Ebben az évben például egyetlen könyvet sem olvasok el." - röhögtetett meg minket, és közben el is hiszem.:)

A balomon pedig Kerényi Kata, az Agama Jógaiskola oktatója tolta az izzasztóst, aki kísérleti jelleggel, és nagyon lelkesen Bikramozik. Kata kb. 9 éve jár egy erősen spirituális utat, és óra után elmondta, hogy ugyanúgy megtalálja a meditációt a Bikramban is, mint az Agamában (miközben egyébként ugyanolyan szederjesre gyúlik ki az arca óra végére, mint nekem:).

De Kata megosztott velem egy olyan tapasztalatot is, amiben a legérdekesebb nem az volt, hogy jóga után elmondta, hanem hogy valóban, real-time osztoztunk rajta, óra közben pont ugyanaz jutott el a tudatunkig: néztük magunkat a tükörben és egy olyan elképesztő ön-elfogadás lepett meg, amilyenben nem gyakran van részem. Izzadtan, tök idióta pózokban, félig bekómálva, egyszercsak leesett, hogy így vagyok jó, ahogy vagyok, hogy "ez én vagyok", "én így vagyok én", és hirtelen semmi gond nem volt semmivel rajtam, de még a plusz kilókkal se.

Miközben a legokosabb fogyi-könyvek is azt mondják (najó, csak egyet olvastam, csak az íze kedvéért:), hogy a változás a jelen helyzet elfogadásával kezdődik.

Azért ez - lássuk be - szignifikáns.:)

Tehát, itt nemcsak valami látványos zajlik, hanem közben valami látványos történik is: LIKE.

Mégegy pár dolog, ami így harmadszorra tűnt föl: 

- Amikor az oktató kimegy a teremből és magunkra hagy a relaxációnkban (az egész óra legjobb pillanatait átélni!), az emberek rögtön elkezdenek felpattani, és elrohanni. Ez egyrészt hüjeség a részükről, mert nem hagynak időt a testüknek beépíteni amit kapott, másrészt zavaró (nem vagyok még akkor elmélyülés-expert, meg pl. ő sem), harmadrészt szerintem érdemes lenne "hatóságilag" kezelni. Ha beleférne a szigorú franchise rendszerbe, akkor segíteni kellene a csoportnak benne maradni ebben az állapotban még egynéhány percig, az oktató vezetésével. Csípném!

- Rengetegen voltunk most (35 főt számoltam úgy kábéra), de nem volt zavaró a tömeg. Nálam ez döntés kérdése egy szórakozóhelyen is..:), de itt kifejezetten emeli egymást a sok emelő energia - sztem.

- Lehet, hogy a vegetarianizmus, lehet, hogy a gyakorlatok intenzitása, lehet, hogy mert sokat iszom közben, de az a tapasztalatom, hogy nem izzadom magam büdösre, olyan mintha tiszta víz jönne ki belőlem végig. Nyilván méregtelenítek ezerrel, tehát méreg is jön kifelé, de mégsem. Ti mit tapasztaltok?

- Éhes sem vagyok óra után. Van persze a reflex, hogy este van, enni kell (és meg is tettem:), de minden szinten rendberakott a 90 perc, és talán arra tanított, hogy van elég tartalékom, nyugi.:) Testi-lelki eredmények, csőstül.:)

- Mi még? Lehet, hogy majd még visszatérek a témára később..:)