Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy egyedül leszek az órán.  Az oktató nagyon kedves, közvetlen pasi. Alaposan kifaggatott a jógás múltamról, sérüléseimről, majd második meglepetésként ő is megkérdezte, hogy mik a kívánságaim. Természetesen olyan kívánságaim voltak, hogy akkor óra végére legyek 3 kilóval könnyebb, kicsit vékonyabb combú, ám de kerekebb fenekű, 5 cm-rel hosszabb lábú, kicsit kisebb orrú, ja és tökre megvilágosodott sőt, maga a megtestesült harmónia. Plusz nem ártana, ha kézenállásban hátra tudnám tenni mindkét bokámat a tarkómra.:)

 

Ezt röviden összefoglalva persze csak annyit mondtam, hogy karizom és farizom.

Az órát ráhangolódással kezdtük és nagyon alapos bemelegítéssel. Ezt túl hosszúnak is ítéltem meg, szerintem a fele is bőven elegendő lett volna. Utána dinamikusabb stílusban kezdtünk kar és comb/farizom-hangsúlyos ászanákat venni. Minden órán képes vagyok ledöbbenni azon, hogy kb. végtelen módon lehet variálni és kombinálni az általam ismert – és néha azt érzem, hogy már unalmas – ászanákat. Sőt. Minél régebb óta gyakorlok, annál jobban érzem azt, hogy nagyon-nagyon nem tudok semmit. És most itt csak az ászanákról beszélek!! Lehet, hogy öreg koromra, ahelyett, hogy egy mindent tudó bölcs lennék, tudatlan leszek, mint egy cserepes növény???

Módszeresen gyilkoltuk végig az izmaimat. Gábor sokszor csinálta velem együtt a gyakorlatokat, de sokszor jött oda igazítani is. Amikor a tanár a diákokkal jógázik, óhatatlanul felmerül bennem a kérdés: ez helyes vagy sem? Anno az oktatóképzésen az egyik eléggé híres, és Indiában tanult tanárom többször is kihangsúlyozta: egy oktató az órán soha nem jógázhat. Mutathatja az ászanát (/pránajámát/gyakorlatot), pár másodpercig benne is maradhat, de nem szabad belemélyülnie, befele figyelnie, magyarul az oktató nem jógázhat a jógaóráján, mert nem azért van ott. (Erről mit gondoltok?)

 

Visszatérve az órára. Gábor igazításai kb. olyanok voltak, mintha centivel és szögmérővel állt volna mellettem. A kisujjam hegyétől a lábujjamig mindent aprólékosan beigazított, több szögből megnézte, hogy jól tartom-e a pózt, és végig árgus szemekkel figyelt, amíg tartottam. (Most már értem, miért jó egy magánóra!)

Jellegre kicsit dinamikus jógás volt. Vagyis mindig 3-4 ászanát vettünk egyszerre, pont addig kitartva, amíg bírtam. Ezeket a kis sorozatokat megismételtük 1-2-3-szor, aztán nyújtottunk, pihentünk, majd kicsi gondolkodás után jöhetett egy újabb gyilkos kombináció.

 

Végül néhány pránajáma gyakorlat következett (váltott orrlyukú légzés, teljes tüdős légzés), és végül a befejező relaxáció keretében lazíthattam el minden egyes porcikámat. Nem, sajnos még mindig nem vagyok akkora spirituális atyaúristennő, hogy minden további nélkül ellazítsam a bal vesém sarkát… Itt is tetszett, hogy a relaxációs végkifejletben egy nagyon pozitív dolgot kellett magamban ismételgetnem jelen időben, és át kellett éreznem, hogy ez már van. Én két tök pozitív dolgot ismételgettem és éreztem a zsigereimben rendületlenül, remélem holnap már teljesül is az egyik! (Ja, mert a másik már van, arra csak a biztonság kedvéért koncentráltam.)

 

Óra után még vagy 15 percet beszélgettünk az oktatóval. Nagyon lelkes, igazi jógafanatik, aki imád jógázni és tanítani is. Külön szimpatikus volt benne, hogy nem próbált mindent tudó jóganagyhatalomként okoskodni, nem titkolta, hogy nem jógázik, illetve nem tanít rég óta, viszont a lelkesedését szerintem simán megörökölhetné pár nagyöreg (és kevésbe öreg, ám annál inkább öntelt) jógaguru is.

Másik fontos konklúzió az óra végén: most már simán, csukott szemmel, 15 perc után rájövök, ha egy tanár a Bhaktira jár/t.:)

 

 

Összegzés: Jó, tetszik, ajánlom!

 

Környezet: igényes, nagyon szép

Eszközök: van minden

Oktató: precíz, lelkes, elhivatott

Többiek: nem voltak

Megközelítés: központi helyen, Blahához közel

Szolgáltatás: 1900Ft/órától, illetve van kezdőknek 1 hetes próbabérlet

Fíling: ezobiosökospiri:) (= éreztem AZT)