A jógaóra viszont semennyire nem „bratyizós”. Igaz, szinte átfolytunk az érkezős dumcsizásból az induló relaxációba, de belekerültünk a flow-ba, amit Andi hangja diktált, és bár a lágyan induló gyakorlás fizikailag egy idő után kőkeménnyé vált, de zokszó vagy türelmetlenség vagy lanyhulás nélkül vitt magával, amerre mennünk kellett. Két egész óra úgy szaladt el, hogy észre se vettünk, és Andi finom korrigálásaiban is sok meglepő visszajelzést találtam. 

 

Valahogy a legizgalmasabb ászana nekem most a lefelé néző kutya. Nem voltam még olyan órán, amelyen meg ne jelent volna, méghozzá nagy mennyiségben, és ami még érdekesebb, mindenki mást és mást és mást ad hozzá számomra a pozícióhoz. Hogy belégzésre a tenyeremet, kilégzésre a sarkamat nyomjam intenzíven a földbe, hogy a nyakamat lazítsam, vagy épp Iyengar-módra fejemet vigyem egyre lejjebb, a föld felé, hogy a bordakosaramat is húzzam össze közben és még a köldökömmel is törekedjek a gerincem felé (az ún. pucsítás elkerülése végett..:), vagy nyissam a vállam, forgassan kifelé a karjaim (ahogy Andi jelezte), no ezek egymásnak itt-ott talán ellentmondó, kreatív integrációval viszont egymást szépségesen kiegészítő instrukciókká válhatnak. Nyilván más és más iskolákban más és más szempontokat tartanak fontosnak, sőt, más és más módokon jön létre a végpozíció, de ahogy kialakul egy-egy ászanám (kialakulok az ászanáktól..), és még időben is fejlődik, az a legjobb mozi, amit mostanában láttam.

 

(Bár most láttam a Bőr, amelyben élek-et is, ami szintén nem volt rossz – ráadásul van benne szuper jógás jelenet, nézzétek meg..:)

 

Szóval talán az ashtangához tudnám vmennyire hasonlítani Andi óráját, de egyáltalán nem az, mert nem egy konkrét sorozatot gyakoroltunk, viszont vinyásza-szerű (ashtangában használatos átkötő gyakorlatsor-jellegű) elemekkel dolgoztunk az állógyakorlatok között, és az ülő és fekvő ászanák sem voltak teljesen idegenek korábbi gyakorlásaimból, de azt hiszem nincs kategóriája – persze, hiszen Andi nem is hirdeti magát sehol, ergo nem is kell elneveznie a jógáját. Csak csinálni, jelen lenni, élni amit mond, mutat, sugároz.

 

A picike nőre most egy picike méretéhez képest meglepően előrehaladott pocak is nőtt, ráadásul sajnos meg is volt fázva, így nem jógázott velünk, de a néhány mozdulat, amit mégis tett, azt sugallta, hogy nagy élményről maradtam így le. Ha visszajött szülés után, biztos, hogy megyek még hozzá. Addig (nemtom meddig) még a Monsoonban megtalálható.