"A Jógablog egy utazás kísérőjelensége. Eleinte úgy tűnt, hogy az utazás a jógáról szól. Később kiderült, hogy a jóga szól az utazásról." Feltétlen kövesd a folyamatot és a Jógablog FB-oldalát, ide pedig üzenhetsz a mindenkori szerzőnek: jogalujza_kukac_gmail.com
Ha egy kicsit is romantikus lennék, azt mondanám, hogy sorsszerű volt a találkozásunk. A Satyananda Jógafesztiválon mutattott rá messziről egy közös ismerősünk: ő Málnai Tibor, az egyik első hazai jógaoktató. Hófehér hajú, mégis fiatal embert mutató tartású, nyugodt és…
Az újév tiszteletére, január-februárban tartott nyílt napok után már itt is vannak a természet (és benne mi magunk) megújulásának tiszteletére rendezett jógás nyílt napok.Ha szeretnél regenerálódni a téli összenyamvadás után, akkor irány a jógamatrac - ha pedig még nem…
Az a helyzet, hogy hónapok óta kerülgetem a Kundalínít. Lujza nem titkolt rajongása az AKP iránt engem is megfertőzött. Ugyan még mindig halogatom a dolgot, ki tudja miért, de most hétvégén a Gerilla Jóga jóvoltából volt szerencsém kipróbálni a kundalíni jógát. Ez ugyan nem…
Ezt mondták