Avagy: ELMÉLET helyett egy kis elmélkedés, GYAKORLAT helyett meg egy kis gyakorlás-napló
Személyes „Astangás” történetem sokkal messzebbre nyúlik vissza, mint gondolhatnánk... Amikor életemben először jógázni kezdtem, akkor két helyre csöppentem be kb. egyszerre, ezek közül az egyik egy Astanga jóga volt, a másik a Kundalini. Utóbbi vitt mindent, és évekre magával ragadott, fél év alatt kiütve maga mellől a másik típusú gyakorlást – amit egyáltalán nem bántam. Most, hat évvel később nagy meglepetések értek mindezzel kapcsolatban. Ahogy olvasgattam az Astanga Profilokat, látomám, hogy sokaknak Török Péter volt az első mestere. No, én is vele töltöttem azt a heti egy-két órát fél évig, és én is nagyon szerettem. Ráadásul nemcsak „helyileg hatott”, hanem mint most tapasztalom, szuperjó alapokat is tanultam nála: sokminden visszajön, és még most is emlékeznek a testrészeim egy-egy mondatára.A hosszú bevezető után még sokkal hosszabb bejegyzés következik. Ugyanis amióta megint Astangázom, azóta folyamatosan töprengek (IS) egy csomó Astangás kérdésen. (Ugye közben számoljátok, hogy összesen hányszor írom le az Astanga, vagy Astangás, illetve Astangázás szavakat? Plusz HÁROM!:) Egyrészt az így felmerült konkrét kérdéseket próbálom itt csokorba gyűjteni.
Másrészt pedig megosztom az első tíz órámról készült örömteli naplómat: fejlődésem, felismeréseim és fejtöréseim gyakorlásra vonatkozó részét, mindezt főleg azért, hogy akik kedvet kapnak tőle, azok minél hamarabb nekiálljanak gyakorolni – akik pedig nem, azok kapjanak néhány plusz jó indokot, hogy miért ne tegyék.:)
Először is a legfontosabb kérdésem az Astanga kapcsán, és egyben ellentmondás Nr1:
1. Vajon miért van az, hogy az összes általam ismert jógairányzat közül pont az Astanga az, ami ennyi, szinte elvakultságig lelkes hívet tud maga köré gyűjteni?
Egyik lehetséges válasz az, hogy épp azt a hőt korbácsolja fel a hozzá kapcsolódó lényekben, ami a tüzes lelkesedéshez már eleve megvolt bennük. Elkezdik a gyakorlást, és egyre erősebbek a hiteikben, ami pont ehhez a gyakorláshoz, annak előnyeihez fűzik őket. DE: akkor viszont nem pont arra a minőségre gyúr rá az Astangázó illető, amin épp finomítania kéne, ahhoz, hogy végső soron kiegyensúlyozódjanak a polaritások?
Oké, másik lehetséges válasz, hogy azóta hallom ilyen erősnek az Astanga-lelkesedést, amióta magam is erős… Lehet, hogy ez csak az én aktuális szűrőm, és valójában a többi irányzatért is ennyire lelkesednek a „hívek”?
Az előzőből rögtön következik a második kérdésem, ami megint ellentmondás:
2. Ahogy egyre erősebb és egyre kitartóbb a gyakorló, hiszen pont erre „gyúr”, nem szeparálódik-e egyre jobban a jógás társadalom (van olyan?) és a többi irányzat szépségeitől, kialakítva egy fizikai-elitista hozzáállást?Egyik lehetséges válasz az, hogy de, igen.:) Másik lehetséges válasz az, hogy nem, egyáltalán nem, sőt, nagyon is nyitott marad minden másra, hiszen a jóga gyakorlása által egyre nyitottabbá válunk... De személyes tapasztalatom szerint azok, akik „kigyúrják magukat” és hozzászoktatják a testet a fizikai kihíváshoz, már unni fogják az összes meditatívabb cselekvést. Ráadásul az is tapasztalatom (saját!), hogy aki Astangázik, az gyakran már nem „jógázásnak” hívja, amit csinál, hanem „astangázásnak”. (Bár igaz, hogy ez részemről a Kundalinire is igaz volt.. nemtom miért.)
Ez nem ellentmondás, csak sima kérdés, de mondjatok ellent, ha akartok!:)
3. Miért van az, hogy ha két Astangi találkozik tök véletlenül a buszon, akkor azoknak tuti, hogy nem lesz elég a véletlenül adatott néhány megállónyi idő arra, hogy minden fontos Astangás kérdést megbeszéljenek?:)
Erre nem kell válaszolni, ez költői kérdés.:) Mellesleg talán ez sem Astanga-specifikus, hanem jóga. Vagy bármilyen hobbitevékenység..:)
De szempontként felsorolhatjuk az Astanga kapcsán, hogy rengeteg olyan mellékterméket dob föl, amin pompásan el tud csámcsogni az elme - ahelyett, hogy szép-fokozatosan elcsitulna. Lehet, hogy egy olyan minőséget "kérek számon" az Astanga gyakorlásától, ami sok-sok év alatt alakul ki, ha egyáltalán kialakul, talán többet kéne beszélgetnem sok-sok éve gyakorló Astangásokkal... Mondjatok tapasztalatokat!
4. „Hol marad az Ahimszá” – a nem-ártás, az erőszak-nélküliség elve?
Ezt a kérdést egy olyan barátom tette fel, aki igen járatos a jógafilozófiában, sőt, tanítja is azt, jógástul persze. Nem volt ellenére belekukucskálni az Astanga Egyes Sorozatot ábrázoló számos kép egyikébe, és kifejezett érdeklődést mutatott az ott látható igencsak haladó pózok iránt, de a kérdésével szöget ütött a fejembe. (Nem fizikailag, hiszen ez elvei ellen való lenne..:)
Az Astanga gyakorlásához sokak szerint szorosan hozzátartoznak a sérülések. Sőt, mintha kicsit büszkék is lennének rá, hogy ilyen elszántak, vagy hogy ők már olyan előrehaladott gyakorlók, hogy már megvolt az első szakadás... Ahogy a lovaglásról is azt tartják, amíg nem estél még le lóról, nem is vagy igazi lovas. Az alábbi beszámolóban is említem, hogy azért én szívesebben nem tépnék bele az inaimba, ha megtehetem, hanem a lassú-víz-partot-mos elvén finoman jutnék el a megfelelő mélységekig. Nade: akkor most kell határokat átlépni, vagy csak ki kell várni, hogy kitolódjanak szépen?
5. Hogyan Astangázzon egy bivalyerős guminő?:)
Erre meg se kísérlek válaszolni, inkább magyarázom a kérdésfeltevést.:) Amikor a testi fejlődésen keresztül (erő, hajlékonyság) igyekszünk eljutni az elme elcsendesítéséig, a meditációig – hogyan tud fejlődni az, aki a végpontokat testileg eleve eléri? Vagy ezt kérdezzem inkább valamelyik bivalyerős guminő gyakorló-társaimtól..?:)
Egyébként farkába harapott a kígyó (szintén astangi talán..:)), mert ez visszavezet az első kérdésemhez. Nem épp azokat az oldalainkat kéne fejlesztgetni, amelyek elmaradottabbak a többitől? Nem pont azoknak lenne való a meditatívabb típusú jóga, akik túl vannak pörögve, és a rágyúrós jóga a lusta-gyengéknek…?
Talán mindenki annál az irányzatnál lyukad ki, ahol neki épp akkor kell. Ha a célja fejlődni, akkor olyan jógát fog választani, ami ebben támogatja őt. Ha a célja nyaralni, akkor kifekszik a tengerpartra. Ha gyors, és lassulni akar, akkor leül, ha lassú, és gyorsulni akar, feláll.:)
.jpg)
Nekem, amikor ellátogattam az idei ősz első Astanga-órájára, akkor tudtam, hogy maradok, mert épp erősödni akartam: ez történik, és azóta is nagyon-nagyon élvezem. Az első alkalomról „hivatalos” Jógablog-beszámoló készült, a többi kilencet meg szépen sorban egymás alá jegyzetelgettem, minden héten. Úgyhogy az igazán kitartó és kíváncsi olvasóknak álljon itt az Astanga-naplóm, az első tíz órám (plusz egy kis otthoni hülyéskedés..).
Azért is döntöttem úgy, hogy mindezt leírom a Jógablogon (ahol tulképp az egyes jógaiskolákat és irányzatokat mutatjuk be szubjektív feldolgozásban), hogy egy belemenősebb élményt is megosszunk, ami nem a felületes egyszeri látogatásról, hanem egy valamivel hosszabb folyamatot követ le. Nos..
--- SZEMÉLYES KEZDŐ ASTANGA-NAPLÓ ---
Első óra
A fizikai megerőltetés „áthatolhatatlan”, vitte a figyelem nagyrészét. Jöttek azért a meglepik is, hogy mi mindenre képes a szervezet, anélkül, hogy valaha is gondoltam volna ilyen távoli határokat, ilyen tág korlátokat. Csak nyeltem a verejtékemet, és kíváncsi vártam, vajon mennyi van még hátra. (Előre.) Irgalmatlan izomláz másnap-harmadnap.
Második óra
A régről (talán 6 évvel ezelőttről?) ismert gyakorlatok hamar visszajöttek szinte készség-szintre, régi jó barátként bántam velük (bántak velem). Sokat számítanak a félórás reggeli otthoni gyakorlások (amellett, hogy fincsibbek miattuk a napjaim), az órán is lényegesen hatékonyabban haladok. Kaptam egy döbbenetes csípőnyitás- és egy fantasztikus híd-segítséget, és a kedvenc „intelligens korrekcióim” közül is néhányat.
Megint csurom-leizzadtam, izomláz a múltkorinál enyhébb. Folytatom az otthoni gyakorlást.
Harmadik óra
Most nem alig vonszoltam magam haza, hanem feltöltődtem, repültem. Nyilván fizikailag is kezdek hozzászokni, de több hatalmas élményem is volt, ami - ha nem jógáról lenne szó - akár sikerélménynek is nevezhetőek lennének. A múltkori csípőnyitás is folytatódott, úgy éreztem, mintha egy komolyabb műtéten mentem volna át. Nemtom mi oldódott ki, de valami nagyon ottvolt előtte, és nagyon eltűnt miatta.
A hetem fénypontja a szerda este.
Negyedik óra
Teliholdkor (és szombaton) hagyományosan nincs astanga gyakorlás. „De ha már ilyen szépen átöltöztünk”:), azért egy 1. sorozatot lágyan végigcsinálunk, semmit nem erőltetve túl. Szépen nyílok-tágulok, egyszer-egyszer utólag észreveszem, hogy elfelejtettem félúton kiesni az ászanából, ott, ahol szoktam, vagy hogy a vinyászákat egyre kevésbé hagyogatom ki, szépen végigtolom az órát.
Ötödik és hatodik óra
Továbbra is kőkeményen dolgozunk (a segítségem és én:) a csípőnyitáson. Olyan helyekre visznek le a BaddhakonasanaÁ-k, ami mindig meglep, és miután (szintén segítséggel) megtanultam lélegezni első alkalommal, már nem is fáj. Megtudtam, hogy az első sorozat tulképp a csípőnyitásról szól. És tényleg, ha végignézem ilyen szemmel, minden ászana afelé visz...
A múltkor spóroltam a vinyászákkal, és ez szóvá is lett téve…:), úgyhogy most végigtoltam az egészet lazsa nélkül (egyetlenegyet hagytam ki a végén, de csak az íze kedvéért..:), és mégsem remegve-támolyogva jöttem már haza: kifejezetten erősödöm.
(Pedig az egy hónap majdnem-minden-reggeli gyakorlás is szétcsúszott, ritkult.)
Látványosan lehet fejlődni az Astangában. Pl. az Ardha-baddha-padmóttánászana (előrehajlás kötött féllótuszban)-hoz közöm sem volt, tulképp egyik oldalra sem, a fapózt csináltam helyette, mostanáig. A múltkor megvolt jobbra, és most, elég rondán és nyögve ugyan, de megvolt balra is. És mi a legfontosabb ebből? Hogy egyáltalán megpróbáltam: hogy kiderülhessen, igen, vége a fapóz-időszaknak, jöhet a tuti. Ujjheggyel csak a földön, de rajtavagyok a sztorin.
Az Ubhaya-padangustasana-m áll, mint Katiban a gyerek.:) A fejállás kifejezetten jólesik. A savászanám, a legnehezebb ászanák egyike... akár az érett meggy..:)) Mindig ezek a kellemes meglepetések....:)
Hálaérzés.
.jpg)
Hetedik óraJóga után, szerencsére a relax végefelé, amikor már kezdett mindenki elszállingózni a teremből, elkapott egy jókora zokogás. Finoman jött, de elég sokáig tartott, úgyhogy teljesen elnyűtt fejjel jöhettem ki a teremből... Ez nem zavarta oktatónkat abban, hogy megdícsérjen, milyen szépen fejlődöm. Valamit mondott az egó-mentességről is (hogy ettől lehet haladni, vagy ez jön a gyakorlással?), nem pontosan tudom, mert leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy vajon mennyire látszik a fejemen a bőgés. (Általában eléggé.:)
Most nem a „durva” belenyomós korrekciókat, hanem inkább finomítósokat kaptam, kicsit hiányoztak is, de jól is esett, kicsit olyan „haladónak” éreztem ettől magam. Egyébként magamtól is érzem, mert számít és feltűnik néhány milliméter, a saját testem határainak finom, mégis látványos tágulása. Nem gondoltam volna, hogy terpeszben előrehajolva leér még az életben a bármim a földig, most megvolt a homlokom - állva is és ülve is. Az igazán szép élmények...
Izomláz: olyankor van, amikor teljesen elmaradnak a reggeli gyakorlások - a heti 1 megterhelés már érződik másnap.
--- egy hét kimaradás utáni otthoni gyakorlás ---
Mintha beérett volna bennem egy pár dolog, amíg "pihentem".. Kimaradt egy hét, és erősebbnek, tudatosabbnak érzem a gyakorlásomat (még ha egész halvány érzetekről van is csak szó). A csaturanga például „beszólt”, hogy függőleges alkarral érdemes őt végezni, és a fölfelé néző kutyába való lábujjon átgördülés is fog menni előbb-utóbb térdletétel nélkül, mostmár érzem, hogy nemsokára (ellentétben a "sohá"-val, amit eddig éreztem). Attól, hogy erősödöm, puhábbak, egyre finomabbak lesznek a mozdulataim...
Nyolcadik óra
Óra után eksztázis, annyira örülök minden egyes plusz centinek lefelé vagy felfelé, vagy amerre épp kell, mint majom a farkának. Feldob az egész gyakorlás, durva határoktól szabadít meg, és ettől őrjöngök.:)
Megvannak az első hülyeségek is, túltolhatttam talán az erősítés-részt (csaturanga-lefelé néző kutya-felfelé néző kutya harminc kör), fáj a jobb csuklóm. És a jobb lábujjacskáim is, juj.:)
Előző éjjel sokáig Astanginit olvasgattam és videókat nézegettem, többek között Seres Hajnal csakrászanáját - hát nem meg tudtam csinálni életem első nem-féloldalas, hanem tökegyenes hátrabukfencét, karizomból..?:) Hát DE!:) Meg ilyenek. Imádom.
(Izomláz, még mindig, másnaptól kezdve jónéhány napig. Úgy látszik ez „mindig” lesz.:)
Kilencedik óraMár csak picit fájó jobb csuklóm picit sem zavart a gyakorlásban. Amikor kezdett bejelezni, hogy sok lesz, akkor oktatói tanácsra áttértem az öklös csaturangára. Nem sokkal nehezebb, ellenben a csuklómat sem bántotta: bejövős. Állítólag nem tudom, mi is az astanga valójában, amíg egy valódi sérülést be nem szereztem - hát, meglátjuk. Szívesen kihagynám, belemenősen, mégis ésszel gyakorlok, de ha muszáj, akkor muszáj.:) Ez a pici csukló-sztori is hozzásegített egy fontos tapasztalathoz: nem nagyon lehet szórakozni, meg kell adni a tiszteletet minden egyes mozdulatnak.
Ja, azt még nem is meséltem, hogy fogytam, amióta rendszeresen gyakorlok (rámfér..:), ez sem hátrány. Na, ha már itt tartunk: konkrétan szebb vagyok az Astanga órák után, mint előtte. Jó, ez igaz más jógákra (sőt, más sportokra!) is, de nem árt megjegyezni.
Azon töprengek 1000-rel, h miért pont az Astanga ilyen rákattantós...
Tizedik óra
Többszörös áttörés, több fronton.
Sorrendben:
- Ardha-baddha-padmóttánászana (előrehajlás kötött féllótuszban): megérkezett a földre mindkét tenyerem, mindkét lábbal.
- két Marichyasana-ban is mindkét irányba össze tudtam kulcsolni a kezem - eddig közöm sem volt hozzá, lehet, hogy rossz helyen kerestem?:)) (Ja, és ezt segítség nélkül, egyszerűen csak „rájöttem” – szerintem a gyakorlás maga a tanító.. vagy ezt már más is mondta..?:)
- Kurmasana: életemben először hátra tudtam vinni a kezeimet - hát mit mondjak, nagyon érdekes érzés volt. Ezt persze segítséggel, én még nem próbáltam volna meg, de úgy látszott, h menni fog, és jól látszitt. (De a szupta nem ment!:))
- Baddhakonasana: még mindig a kedvencek egyike (értsd: jóó kihívásos), életemben szintén először, és szintén segítséggel, de végre lekoccoltam a fejemmel a talpaimat, és még csak nem is szakadtam szét, hanem tudtam, hogy ott a helyem.
- Pindasana: legmeglepőbb: már nemtom hányszor hány légzés óta állok a tarkómon, persze lótusz sehol, csak az átölelt keresztezett lábak, levegőt rég nem kapok, minden húsom a nyakamban, stb - erre egyszercsak megbékülök. Nemcsak a pózzal, hanem mindennel, megérkezem a világban betöltött helyemre. Ebben a nagyon hülye testhelyzetben? Igen, sőt, valszeg bármelyikben. Talán erről szól a hosszas gyakorlás? Még nemtom, meglátjuk, ez mindenesetre most érdekes volt.:)
- Szeretem a nyitó- és záró mantrát.
OMMM.
HA A FENTEBB FELTETT KÉRDÉSEKRE NEKED IS VANNAK VÁLASZAID, VAGY ESETLEG MÉG ÚJABB KÉRDÉSEID MERÜLTEK FEL, VAGY MEGOSZTANÁD A SAJÁT GYAKORLÁSOD SORÁN SZÜLETETT GONDOLATOKAT, KÉRLEK AZONNAL KOMMENTÁLJ, AKÁR ITT, AKÁR A FACEBOOK-ON!Az illusztrációkért köszönet az internetnek, az összes guruknak akik valaha éltek és gyakoroltak, valamint konkrétan nekik, sorrendben: David Swenson, Kino MacGregor, Krishnamacharya, Az Ember Aki Az Astanga Pózokat Megmutatja Nekünk, valamint Danny Paradise (ők azok az astangik, akiket én eddig a legtöbbet nézegettem).
--- --- --- UPDATE --- --- ---
Csak egyvalamit felejtettem le a poszt elejéről..:) Egy "hivatalos", de legalábbis korrekt definíciót adni a témához, mi is az ashtanga (vagy astanga) jóga - ha már ennyit ugatok róla.:) Úgyhogy olvassatok korrekt definíciót itt, ahol ráadásul aránylag érdekes választ találtam a kérdéseim egy részére is:
"A legtöbb ember számára azonban az ászanagyakorlatok kínálják a legkönnyebb és legnagyobb hasznot nyújtó megközelítést."
Hát ezért...:)
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz is!
Még több hír, még több érdekesség, még több jógi!:)
Ezt mondták