Almásy Csilla szerintem pont azt csinálja, amit szeret, és pont azt mondja, amit csinál, és pont azt mutatja magáról, ami: gerinctréner, dinamikus jógaoktató, személyi edző. A weboldalán nincs semmi spirkó duma, hivatkozás szvámikra, hagyományra, vagy valami elvont "fejlődés"-re, sőt, hangsúlyozza, hogy akit mindez a jógából egyáltalán nem érdekel, annak itt a helye. Az óráján pedig pontos instrukciókat és némi anatómiai információt kapunk, abból sem túl sokat, elfér mellette a néhány kedves biztatás, és fittness foglalkozásra jellemző "még kettőt ebből", vagy dícséret, kedves poén. Miközben hagy magamra is figyelni, amikor kell.
Inkább tehát edzésként éltem meg a szűk 60 percre szabott
dinamikus jógát, bár a hatha jóga ászanáit használja és köti szekvenciákba. Nem úgy, mint a
vinyasza flow, mert nem táncos, hanem inkább mint egy edzésen a többször ismételt mozdulat-sorozatok folyama. Ettől az egész olyan .. önazonos. Nekem még Csilla hangja is olyan kedves és felvilágosult tornatanár hangulatú, akit tökre bírnak a diákjai, mert óra utánra is marad kölcsönös érdeklődés, figyelem.
A termet egy
korábbi látogatásból ismertem - most derült ki, hogy akkor ki volt előttünk a késős csapat, hát ők.:) Most is késtünk már a kezdéssel, de olyan jó gyülekezős hangulata volt a csúszásnak, közben Csilla szépen berendezte a termet, engem is gondosan kikérdezett, van-e sérülésem, jógáztam-e korábban, és adott néhány mondatnyi felvezetést arról, hogy milyenféle mozgásra számíthatok. Aztán elkezdtük szép lassan (égtek gyertyák, zene is szólt, minden hangulatos volt), és amit még egyetlen jógatanár sem mondott, a rávezető mondatok között az "Érezzétek jól magatokat!" is helyet kapott. Ez tetszett, bárcsak eszembe jutott volna, amikor épp remegve próbáltam megtartani magam fél lábon, a harmadik félguggolás-szerű mérlegállásban..:)
Persze rosszul sem éreztem magam, csak simán kijöttem belőle, naná, hogy nem bírtam.:) Persze, elsőre nem is elvárás. Sőt, még egy kis extra dícséretet is bezsebelhettem a kabátban búcsúzkodós beszélgetés során, hogy látszik rajtam a rendszeres mozgás (ennél még jobban hangzott, csak törölte a memóriám:), ami nemcsak irgalmatlan jólesett a májamnak, de jól meg is lepődtem, mert mindig mindenhol én szoktam lenni a legbénább...:) Hát, úgy látszik tényleg változnak az idők..:)
Oké, szóval vissza az órára. Hosszú kitartások miatt megerőltető edzés, amit az oktató fitnesz-múltja, majd arra rárakott gerinc-trénerség, és onnan a jógához eljutás kerekít egésszé. Szép történet, és érzésem szerint tök őszinte: valaki, aki nem keresi művi módon, de nem is hárítja betegesen a spiritualitást, így tart jógaórát. Csak azt hiszi el, amit megtapasztal, csak azt tanítja, amit hisz, és ő is éli, amit tanít.
Ja, a kedvencemet majdnem kihagytam.:) Amikor Csilla "légzés" helyett a "levegőzés" szót használta, akkor azonnal egy gyönyörű, zöldellő hegytetőn éreztem magam, ahol a friss tavaszi szellő szinte magától áramlik át a tüdőmön, hát ez isteni..:))
Edzés végén taps.
Összegzésként: pont azt "kaptam", amire számítottam, ez ritka korrekt élmény - az más kérdés, hogy "jóga-élményem" nem volt
Környezet: guszta, vagány, de még így is barátságos - sajátos
Eszközök: használható minden (hajszárító még mindig nincs!:)
Oktató: szakmailag több irányból nagyon felkészült, alapos tréner
Többiek: tizenpáran voltunk csajok, egyetlen hímnemű egyeddel fűszerezve:)
Megközelítés: az Arany János utcánál
Szolgáltatás: tulképp ötös, szép weboldal, korrekt ár, megfelelő helyszín
Fíling: kellemesen elfáradtam, izomláz garantált
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz
Facebook-csoportunkhoz is!
Még több hír, még több érdekesség, még több jógi!:)
Ezt mondták