Csaba, aki az órát improvizatíve tartotta (eredetileg jógázni jött, már a Hősök terén kapta oktató-társaitól a felkérést, hogy a háromból (!) az egyik csoportot ő vigye a Városligetben), tizenöt évig hatha-jógázott korábban. Amikor elkezdett astangázni,

"hirtelen" meggyógyult a gerince, ekkor lett astangi. A tizenöt évet - tudja, mondta - nem kidobta az ablakon, hanem az is kellett ahhoz, hogy megtalálja az fejlődését (éppen akkor) tökéletesen szolgáló irányzatot. Akinek a lágyabb, ászanákat hosszabban kitartósabb, elmélyedősebb jógázás jön be, annak inkább a hathát ajánlaná, akinek az áramlósabb, a flow-t, és így tovább.

 

Nekem, akinek aznap dúrván leizzadni, majd sejtszinten rezegni volt kedvem, tökéletes választás volt az általa vezetett foglalkozás. 

 

Hogy miért pont innen kezdtem ezt az élménybeszámolómat? Mert amikor a JógaBlogot fél-naivan elkezdtem fél éve, nem számítottam arra, hogy a jógairányzatok (képviselői) is versengenek egymással. Jógik, mindannyian ugyanarra a hegyre gyalogolnak felfelé, talán más-más ösvényeken, de hasonló energiákat megmozgatva. Az elmúlt hetekben viszont találkoztam több olyan Facebook-os párbeszéddel, amiből az derült ki, igenis teszik.
 

És akkor megnyugodtam, hogy tulképp a jógaoktatók is emberek, és a jóga is egy "iparág", és a jógaiskolák is konkurálhatnak egymással, nemcsak az áruházláncok, a kólamárkák, vagy akár a mémek, hatalmi eszmék (ráadásul utóbbiaknál sokkal kevésbé, épp csak finoman, amúgy mellékesen).

 

És hogy ez miért megnyugvás? Egyrészt azért, mert az egészséges verseny a fejlődést (is) szolgál(hat)ja. Másrészt azért, mert ismerek sok olyan embert (jógit és nem-jógit), mint pl. Csaba, és ez jó: aggodalomra semmi ok.:)

 

Mindezzel közel sem azt állítom, hogy Csaba "bezzeg" tökéletes, ő "bezzeg" nem csápolja a saját maga által éppen oktatott irányzatot. Azért sem állíthatnám, hogy tökéletes lenne, mert ő nagyon feltűnő helyen is visel emberi hiányosságokat (egy balesetben megszabadult másfél ujjától), emellett maga is nevetve osztotta meg velünk, sőt, egy-egy ászanánál láttuk is, hogy a saját "tökéletlen" gyakorlásával még ő is halad az úton, és tanul (ahogy valszeg nincsenek is tökéletesen kész gyakorlók, soha nem is lesznek) - stb. Hanem azt állítom, hogy azzal, amit képviselt, zsigerből, ott és akkor, részemről képes voltam azonosulni, ott és akkor.

 

Magát a jógázást, bár meglepően mélyre tudtam menni benne, mindennek ellenére, több körülmény is nehezítette. A szúnyogok és a tökélesen városligeti sramlizene megszokható, de a csoport szórása is elég szélesnek tűnt. Mindenesetre sztem megtaláltuk a közepét: úgy éreztem, hogy a többségnek kihívásos volt, de nem lehetetlen, és Csaba finom, low-profile törődéssel javítgatott és instruált minket, inkább a jelenlétével és a saját belső tartásával adva át a szituációkat, mint részletes magyarázatokkal, így mindenki megtalálhatta benne, amit keresett. Egyébként idő sem lett volna sokat tökölni a szóbeli részletekkel a bandhákról és az udzsaj légzés sajátosságairól - de ha most kezdenéd, sok-sok éved lenne rá, és még mindig találnál benne sok-sok évnyi mélyülést. (Astanga-olvasnivalóért, NEMCSAK azoknak, akik az astanga felé indulnának: Astangini Blog!)

 

A tegnapi Gerillajógán megint egy olyan harminc-negyven fős "tömeg" gyűlt össze, három csoportban gyakoroltunk (hatha, női jóga, és a mi ashtangánk), mellé két dobos, rengeteg minket otthonosan megbámészkodó sétáló, kutyák, gyerekek, sportolók, ivók - és mire "az első csillag kigyúlt", mi is visszaültünk szépen a bringáinkra, és feloszlottunk.

 

A harmadik parkban-jógázásom megint fincsi volt, így mostmár kijelenthetem, hogy a JógaBlog olvasóinak, még amíg szép a nyár, és tudunk a parkokban vasárnaponként gerillázni: kötelező gyakorlat!:)
 

 

Ha tetszett a bejegyzés, a Facebook-csoportunkhoz se felejts el csatlakozni! 
Még több hír, érdekesség, jógi!:)