Baktai Ádám nagyon sokmindent tud nagyon sokmindenről. Tudja, hol kapni Pesten a legnagyobb vega burgert. Tudja, hogy melyik az az indiai ayurvédikus orvos, aki a HIV+ betegeket pusztán a saját maga által termesztett méregdrága gyógynövények és a hozzá járó ingyenes kezelés segítségével bármikor meggyógyítja. Tudja,

hogy hány grammal több egy afrikai futó vádlijának súlya, mint egy kaukázusi vádli súlya (80. Hogy ezt hogy mérték le, az nem hangzott el). Tudja, hogyan masszírozzuk a szívrohamos kisujjának körömágyát, ha meg akarjuk menteni az életét, mert működik. Sőt, még azt is tudja, hogy ha vírabhadrászanában felfelé nézünk az összezárt tenyerünk közé, akkor azzal egy extra nyújtást adunk a gerincünknek, és épp ez a cél – de nekem ez utóbbi típusú információ bőven elegendő lett volna a jógaórán.

A szórakoztató-ipar dolga az elmém minél alaposabb bevonása, megtornásztatása, nevettetése vagy akár elgondolkoztatása – az én típusú jógám dolga a testemig, az energia-rendszeremig érni el a légzés, és a légzéssel összehangolt mozdulatok által. Ha ehhez anatómiai ismeretek és védikus információk is szükségesek, akkor persze jöjjön, de úgy, hogy a szóbeli közlések ne váljanak fontosabbá a fizikai jelenlétnél.

 

Az általam meglátogatott hatha órán kifejezetten sokan voltunk, kb. tizenhatan, ami a legtöbb korábbi jógafoglalkozáshoz képest, amiken részt vettem, egy magas szám. Mindenféle-fajta, fiatal, idős, kevés férfi és sok nő hallgatta az oktató show-ját, miközben megpróbálta leutánozni a gyakorlatokat, ezért azt gondolom, hogy valóban sokan vannak olyanok, akik erre a fajta foglalkozásra kifejezetten nyitottak. Nekem, ha ilyen típusú jógán szocializálódtam volna, lehet, hogy a halálkomoly, mélyen összepontosító jógaórák lennének halálunalmasak és mélyen ellenszenvesek, de…

 

Ja, milyen érdekes eset...
 

Épp ezen a kérdésen töprengtem hazafelé, amikor felszállt a vilire egy nagyon-nagyon régi ismerősöm, aki mit-ad-isten, épp jógatanár. Épp jógaóráról jött ő is. Rögtön meg is kérdeztem tőle, milyen volt? 

- Hát, ez most kivételesen halál-komoly óra volt – mesélte. – Furcsa, mert általában halálra röhögjük magunkat az órákon!

- Tényleg?, és min? 

- Hát, magunkon! – nevetett. – Mindig az a legviccesebb, nem?:))

Hát, de… ha belegondolok, biztos lehet nevetve jógázni. Sőt, egész kedvet kaptam hozzá, nevetgélve ott vele a tömött villamoson.:) De ahhoz, hogy jógázás közben részben ajurvédikus, részben szteroidos-kokszos-quados sztorikat hallgassak, ahhoz továbbra sem.

 

Blogírás közben persze oké a sztorizás…:), úgyhogy mesélek mégegyet.
 

Miután felöltöztem, hosszan keresgéltem, hogyan tudnám kifizetni az óra díját, mert recepció már nem volt. (Az elején még szépen megmutatta a recis csaj a zörgő vasszekrényekkel felszerelt dohos öltözőt, de azt nem mondta, hogy pénzt is kérne a foglalkozásért, mert a végére ő már nem lesz ott.) Tehát nagy nehezen előkerítettem magát Ádámot, nála fizettem, miközben szabadkozni kezdett (nem is tudom már, hogy miért), hogy jaj, kicsit szét van csúszva. Mondom, miért. Merthogy rohan egész nap egyik helyről a másikra.

- Hát a jógikus életmód? – kérdezem szmájlival.

- Ó, hát nekem annyi mindenkin kell segítenem!

- És rajtad...? - kérdeztem vissza óvatosan… 

Itt beállt egy kis csönd… De aztán hirtelen dolog akadt, mert a teázóban dolgozó lányt még ki kellett ropogtatni, hisz fájt a háta... megint valakinek segíteni kellett, így helyreállt a világ békéje.

 

Ádámhoz nagyon szívesen járnék ayurvédát tanulni, mert nagyon nagytudású ember, és kifejezetten szórakoztató előadó, olyan, akit órákig is elhallgatnék. Sőt, még azt is megtudtam, hogy nála ez a beszédes jógaoktatói stílus abszolút tudatos, választott magatartás. Én jógaoktatómul mégsem őt választanám.
 

Az óra egyébként szépen fel volt építve, összehangoltan következtek egymás után a változatos gyakorlatok, ülve melegítettünk, aztán állva ászanázgattunk, egy-egy korrigálásra is sor került, gyors relaxáció, és le is telt a hatvan perc, mintha elröpült volna. És mennyi érdekes információval lettem gazdagabb…!:)

 

Egy fontosat kifelejtettem, mégpedig azt, hogy ez volt eddig az egyetlen jógastúdió a JB működése óta, ha emlékeim nem csalnak, ahol senki nem kérdezte, hogy jógáztam-e már valaha, és van-e esetleg bármilyen betegségem vagy sérülésem, amiről az oktatónak tudnia kéne. Ez azt hiszem kötelező kör, de jól is esik az először érkezőnek, és hasznos is lehet tudni. (Még akkor is, ha az oktatónak sasszeme és 100%-os figyelme van a csoporton, ami utóbbi itt még csak nem is teljesült.)