Kiadós bulizást félbeszakítva tértem nyugovóra szombat éjjel, hogy vasárnap fitt és fiatalos legyek a Magyar Jógaoktatók Szövetsége és a Mandala Jógastúdiók által szervezett ápr. 17-i, félnapos workshop-on. A szövetség honlapján sem részletezett módon (előadók pontos listáját nem találtam, ami tök jó lett volna, ha fent van valahol) 5 ászana bemutatására és részletes magyarázatára kérték fel a meghívott iskolák képviselőit. Mindezt úgy, hogy a bemutatókat kérdések, főleg pedig szakmai vita semmiképp ne kövesse.

Nagy József (Najó, a képen sárgában), a Szövetség elnöke ezt a bevezetőjében meg is indokolta: ne egymás kritikáját, vele pedig saját irányzatuk mindenhatóságának bizonyítását, hanem saját és a hallgatóság látókörének szélesítését próbálják célul tűzni a kedves résztvevő kollégák („kövess egyetlen mestert, de tanulj mindenkitől!” jeligére).

Nemcsak vitát, hanem időt is sokat spórolt ez a módszer, de mivel igen hosszúra nyúlt a délelőtt, sajnos így is az egyik bemutató rovására kellett ellógnom ebédelni - ez pont Géva etapja volt, akiről nem is tudtam előre ugyebár, hogy szintén eljön, de szerencsére őt már ismertem (azt pedig nagyon-nagyon remélem, hogy a jógatánc koreográfiát, amit bemutatott, hamarosan videón is megnézhetjük valahol!), és bár arról írhatnék, hogy mit mondott, de a vizuális és résztvevői élményt úgysem tudnám átadni.. :)

Egy jóga nem jóga. Ez persze nem igaz, mert egy jóga is jóga, nagyon is, de két jóga máris sokkal több mint egy-meg-egy jóga (nem is csak eggyel, hanem még egy kicsivel:), és az igazi-igazi az, amikor eljársz rendszeresen jógázni, és megbarátkozol az egyes gyakorlatokkal, és elkezded nemcsak megismerni a határaidat, hanem ki is tologatni őket, újabb és újabb rétegeket fedezel fel, például hogy nemcsak fizikai, hanem energetikai hatásai is vannak a gyakorlatoknak, hogy konkrétan változni kezdenek körülötted a dolgok, sőt, te magad is (és előnyödre!), és hogy az egész tulképp tök szuper. Egy csomó okból.

Így aztán visszamentem az egyik jógaiskolába, amiről korábban már írtam, és mivel általános második-órás élményeket osztok meg, ezért meg sem nevezem melyikbe - fontos tapasztalatokat szereztem, név nélkül is. Nevezetesen:

Ugyanarra a pizzériára néznek az ablakai, mint az Amala Sattváéi (hangos villamosrobogás hallik át rajtuk), és ugyanazt a relaxációs szöveget olvasta fel (olvasta fel..) az oktató, mint amit a Sudevi oktatója is (szellő borzolja a tó felszínét, majd amikor kisimul, ahogy az elme elcsitul, előtűnik a mélység..) - de ennyi jógastúdió meglátogatása után nem csoda, hogy elkezdenek ismétlődni a kísérő elemek is, nemcsak az ászanák.

A Baraka női jóga órája egyébként elevenembe talált, és hogy a női jóga mitől más, azt Éva az elején gondosan elmagyarázza, mivel én nem az elejétől vagyok a csoportban, és lemaradtam a bevezetőről:

Egyik kedvenc utcám legszebb részének kellős közepén található az Amala Sattva Jóga és Egészségközpont, ahol másodszori próbálkozásra sikerült elkapni egy eszközös jóga elnevezésű foglalkozást. Elsőre egyszerűen elmaradt, mire odaértem, de most is csak ketten voltunk, később esett be a harmadik lány – érkezésével már nem én voltam a legsoványabb a jelenlévők közül… Aki ismer, tudja, hogy ez mit jelent, nos azt, hogy volt hús a teremben elég…:)

Ezért is volt meglepő (vagy épp ezért nem meglepő?), hogy az oktató kitartóan kampányolt a böjtölés, kiemelten a tavaszi böjt mellett, épp itt lenne az ideje, éreztette kicsit sem burkoltan, de nem ez volt az egyetlen témája. Voltaképp végig beszélt, nem is feltétlenül a gyakorlatokhoz kapcsolódó információ-anyagot átadva, a lehető legszínesebb témákat érintve,

Órákra ottragadtam a fesztiválon (hiába másik jógáról érkeztem, ráadásul hatalmas banzáj csábított épp a Millenárison, öt percre tőlünk), a Marcibányi téren megrendezett Jógafesztiválon szuperjól éreztem magam.

Annak ellenére, hogy egy ilyen nevű rendezvénytől sok különböző irányzat megismerhetését reméltem, akár már a szóróanyagok alaposabb tanulmányozása után kiderülhetett, hogy ez a nap egy konkrét jóga-tradíció, a Satyananda népszerűsítéséről szól. De mivel ez, mint kiderült, meglehetősen tág fogalom, és rengeteg mindent takar - plusz a Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány egy a krisnásokhoz kísértetiesen hasonlító közösség és életmódprogram és irgalmatlan sokféle oktatási és egészségmegőrző programot kínáló csapat -, simán megtöltött egy egész fesztivált. Voltak a jógafoglalkozások mellett közös zenélésekkel és

A Facebook-on panaszkodtam kicsit, hogy mért van minden egyszerre, de valójában nagyon örülök, hogy ennyi hely tárja hatalmasra az ajtaját az újonnan érkezőknek, keresőknek. Felőlem akár egyszerre, elvégre tavasz van... Ráadásul szépen megfért a szombatomban minden, és ellátogattam egy nyílt napra is, meg a Jógafesztiválra is.

Reggel 9-kor (!) kezdtem a Monsoon Jóga vadiúj helyszínén, miután a Rózsakertből épp elköltöztek, felújították, és márciusban meg is nyitották az új stúdiót. Amiben az a durva, hogy nemhogy ilyen szép jógastúdióban, de kábé ilyen szép villa-lakásban sem jártam még életemben. Nyilván picit túlzok, mert voltam már gyönyörű helyeken, de ez tényleg csodaszép. A Pasaréti úton épp rügyeznek a bokrok-fák, a gusztán berendezett hófehér helyiségek napfényben úsztak, gondosan tervezve minden részlet, fűszernövények a teraszon, csíkos párnák a kanapén, orchideák, gyertyák, sőt, az ízléses dekoráció egyik képén maga Geszler Dorottya is feltűnik egy lenyűgöző pózban (akiről így megtudom, hogy a hely alapítója, szakmai vezetője). Egy hibája van azonban a tökéletes esztétikumnak, az eredeti metszett üvegekkel helyreállított tolóajtókon sajnos áthallatszik a recin - egyébként nagyon helyesen megtűrt – nevetgélés, és ez csak a haladó elmélyedőknek nem zavaró, de az első benyomásom tényleg az volt, hogy ide én beköltözöm.

Még mindig sok jógaiskola van hátra, de mivel tíz helyen már jártunk a JógaBlog első hónapja alatt (ketten, mert az egyik beszámolót vendégblogger írta:), leszűrjük az első tapasztalatokat: összegzés az eddigiekről.

avagy... szóval.. nem nagyon tudok mit mondani erről a tesztlátogatásról - a jógaiskolákat bemutató sorozat elemeként legalábbis egyáltalán nem. Előzetes bejelentkezés után megjelentem ugyanis az ingyenes Tantra Kundalini jóga bemutató órán (infó a tengapiról itt) - és nullát jógáztunk.

Ezt nemcsak azért sajnálom, mert most akkor itt nem tudom elmesélni nektek, hogy milyen itt jógázni, és mert alaposan átfagytam az előadás végére, hanem azért is, mert a kundalini jóga érdeklődésemnek a kellős közepében áll, így még kíváncsibban készültem erre a látogatásra, mint a többire (igen, ennyit az elvárásokról).

Utoljára talán egy júliusi sporttáborban izzadtam le ennyire 20 éve, amikor a tűző napon kosaraztunk, a fekete aszfalton. Délben. (Ezt találtuk ki. Erről ne kérdezzetek többet…)

Itt viszont egy kb. 35 fokosra felfűtött és párásított teremben végeztünk jógagyakorlatokat, a keményebb fajtából, vagyis olyanokat, amik simán fizikailag is igénybe veszik a testet, pláne a melegben.. jött hát a meglepetés, hogy azok a pózok, amiket máshol már így-úgy megszoktam, sokkal alaposabbra sikerülnek, mert a hőtől jobban nyúlik a test, és hogy minderre csak akkor jöttem rá, amikor az oktató rámtenyerelt, „megy az mélyebbre is” – egyszerűen elsőre addig mentem el, amíg gondoltam, emlékeztem, hogy el tudok menni, nem addig, amíg valóban el tudtam menni. De utána már addig.:)

Először a weboldalon leírt „tudás”, vagy inkább hozzáállás vált végtelenül vonzóvá számomra. Aztán Gál Éva személye – akiről egy barátnőm rég áradozott nekem, tudtam, előbb-utóbb megismerem – ahogy az órákat, magát a jógázó együttlétet vezeti, ahogy az élete elválaszthatatlan részévé vált az Agama jóga... Aztán kipróbáltam, és végül vonzó lett az Agama maga is, amit gyakoroltunk - de egy picit megint csalok, mert először nem most, hanem egy egésznapos workshop-ra mentem el még február végén, csak aztán látogattam „tesztelő inkognitómban” a stúdióba, ahol az Agama foglalkozások nagyrésze zajlik.

A Brahma Jóga és Egység Központ legalább tizenötféle különböző terápiás-természetesgyógymódos-varázslós-kezelős-tanulós-együttlevős lehetőséget kínál, ezek közül csak az egyik az Agama Jóga, ami egy önálló iskola - és mint ilyennek a Brahma-féle gyakorlóterem csak az egyik helyszíne, a II. kerületben is tart foglalkozásokat ... A Toldi mozi épületében lévő stúdió adományos rendszerben működik január óta, reméljük bejön nekik hosszú távon is, és pont olyan használható, barátságos és vonzó, mint belvárosi társai, itt talán a szellős jól-megcsináltság dominál, tetszik az egyedi hangulat.

Kicsit hamarabb érkezem, az előző óra tanárának kell kiszaladgálnia a saját órájáról, hogy beengedjen .. így viszont azt is megtudom, hogy Bogi, aki a félnyolcas órát majd tartja, alapos késésben van. Még mindig jobb, mint a Sivananda óra oktatója, aki eleve el se jön: az ő ingyenes bemutató órájára érkeztem, ami tehát elmarad, át vagyok csoportosítva Bogihoz, aki éppen egy nyolc-alkalmas integrál jóga kurzust indít. A kurzusról az óra végén megtudom, hogy azért nyolc-alkalmas, mert „így hirdetjük meg”, valszeg ezt a bérlet-konstrukciók szinesítésére találták ki a Jóga Darshanban, de az is lehet, hogy tényleg összefüggő blokkok a kurzusaik.

Különleges helyen jártam jógázni.

A maga módján ez is teszt-jógázás, mert új élményekben volt részem, és valamennyire ezt is el tudom mesélni, még ha környezetről, a megközelítésről, az oktatóról nem is írhatok..:)

Nálam nem szól zene jóga közben, csak egy füstölőt és néhány gyertyát gyújtok a félhomályos szobában, azt is csak azért, hogy legyen egy különleges, a mindennapitól elválasztó fény- és illat-érzet. Itt nem kell regisztrálni óra előtt, és senki nem támogat a figyelmével a gyakorlásban.

Szóval, itthon* jógáztam, és ez az 50-60 perc, amit a saját szőnyegemen jógázásra szánok, mindig csodálatos - ha eléggé tudom fókuszálni a figyelmemet.

Tibet, ahol az érzet vezet

Légzés – figyelem – érzet - légzés – figyelem.Gazdagodás.

Kum = jelenlét a térben, Nye = az energia megújítása.

A Shambala Tibet Központban jártam.

Dinamikus nyugalom – ez a könyv a címe, amely a Kum Nye jóga és filozófia alapjait tartalmazza. Bevallom, ez már elsőre tetszett, mert ez a látszólagos kettősség mindig is jól megfért bennem.

Legszívesebben azt mondanám, hogy „mélyvíz, kizárólag aszkétáknak” – de ezzel lehet hogy sok leendő astangit elijesztenék… ami persze nem cél, mert ugyanarra a hegyre vezet fel az astanga útja is, mint a többi jóga útja, és ugyanannyira rá lehet kattani erre a jógastúdióra is, mint bármelyik másikra.

Maga az astanga pontosan azokat a bonyolult, és sok gyakorlással elérhető pózokat tartalmazza jórészt, amire az egyszeri mókus azt mondja, „én aztán nem fogom a nyakam köré tekerni a lábaimat”. Ők épp ezt teszik, és közben még fel is emelik magukat a tenyerükön, és még sok más elképzelhetetlen erőt és rugalmasságot igénylő feladatot végeznek el. És még lélegezni is marad idejük közben speciális "udzsaj" légzéssel, és persze tartják a "bandhákat", vagy testzárakat, ami nagyon fontos ebben a fajta jógában. Ja, és még irgalmatlan szép is, ahogy mindez végül kinéz (ld. Katit és Esztert a stúdiójukban, képünkön:).

Egy indiai butikból nyíló lépcsőn vezet le a „mádám”, mint egy budoárba, a meleg színekkel és intim-titokzatos fényekkel hangulatossá tett pincébe, ahol gyors átöltözés után kb. olyan hőmérsékletűre melegített, boltíves terembe érkezem, mint a nyári India árnyékban...

Emil röviden bevezeti, és már kezdjük is az órát, és a melegben tényleg mintha jobban nyúlnának, mélyülnének a pózaim. Folyik rólam a víz, de nem úgy, mint a szaunában, inkább mint egy középnehéz kardio edzésen, nem is csoda, jó sok napüdvözletet lenyomunk „melegítésként”. 

Ha már itt tartunk: ahány helyen voltam eddig, minden napüdvözlet más és más volt. A lényeg persze ugyanaz, és a végére mindig automatikussá válik a mozdulatsor, amit épp csinálunk, de érdekes, mint egy népdal, mindig picit más.

Nem vagyunk sokan, így ERNŐ gondosan javítgathat, rá-rátenyerel a pózokra, hogy még mélyebbre vagy szélesebbre menjünk bele, egy picit fáj, de hagyom, hadd nyúljak, lazuljak. Elfáradtam, várom már a relaxációt, utána pedig beszélgetünk egy picit Ernővel (az első oktató, aki külön odajött hozzám utólag megkérdezni, hogy hogy tetszett!), megtudom, hogy azért kopasz, mert Krisnás, ahogy sejtettem, és hogy azért focista-alkatú, mert focizott régen. Hát nem rá van írva az emberekre a történetük?:)
 

Azt hiszem, hogy ma megtaláltam a lehetetlent, sikerült a teljesen váratlan...

Amikor elkezdődött a Szúrja Jógaközpont nagytermében az Iyengar jóga (negyedórás késéssel, ez az adat kilóg minden sorból!), teljesen lefagytam: pattogó parancsszavak, a csoport néma kussban és karót nyelt fegyelemmel odaszögezve a jógamatracához, az oktató mint egy szadistább fajta katonatiszt jár fel-alá köztünk, tényleg már csak az ostor hiányzik a kezéből, és még a „namaste”, üdvözlő kéztartást is (a mell előtt összezárva a két tenyér) sebészi pontossággal diktálja, hol érintse a hüvelykujj a szegycsontot, hozzá képest pedig hogyan álljon 45 fokos szögben a többi négy ujjam… Tényleg azt hittem, hogy erről az óráról ki fogok menni.

És amikor az egyik ászanához a tekintet irányát is hozzátette, „elfordul a fej, és mindkét szem a jobb hüvelykujj irányába néz”, majdnem elröhögtem magam, remélem nem az a következő gyakorlat, hogy az egyik szem erre, a másik meg majd arra néz! Megmenekültem, gondoltam, végigcsinálom a gyakorlatokat, és közben nevetgélek magamban azon, hogy ezek itt szögmérővel jógáznak.

Abban az időben, amikor még mindenki moderntáncot tanult (Graham, Limon, kontakt, ilyenek), a Trafóba jártam Gálik Évához, és nagyon szerettem az óráit, a koreográfiáit. Most rájöttem, mi már akkor „jógáztunk”, limonozás közben: a tónusos, de nagyon természetes mozdulatokat néha már légzéssel kötöttük össze, és a hatalmas nyújtások, és a mélykontrakciók, a Föld méretű gömbök átölelése Géva jógaóráján is vissszaköszönnek.
 
Sok éve nem láttam, azóta megjárta Ausztráliát, és összerakta a saját áramlás jógáját – most pedig tök véletlenül és nagy örömmel találtam rá az Új Energia stúdióban, és bár nincs "első óra ingyen", csak a szórólapon találtam egy 50%-os kedvezményt az első csoportos órákra, ezért pont félig itt a helye a sorozatban.

Kicsit megijedtem, amikor megláttam az utcáról nyíló, pirosra mázolt ajtót – lefelé a pincébe ... de rögtön belépés (lelépés) után megnyugodtam, szépen megcsinált, ízléses, hangulatos stúdióba érkeztem, semmi dohszag, kellemes fények és hangulat, minden oké. Még a bringámat is levihettem és felakaszthattam a miniatűr férfiöltöző falára.

Hogy minek férfiöltöző a Nőijóga Stúdióban, ahova épp megérkeztem? Mert ez egy olyan nőijóga stúdió, ahova fiúk is járhatnak, meghatározott órákra (például amire én is jöttem most). Biztos nem direkt, de nagyon cuki módon viszont épp egy női nevű utcában, a Szalmás Piroskában van, és kifejezetten gusztára sikeredett.

Otthonos, kellemesen zsúfolt budai bérházlakásba érkezem, áttörök a cipőhalmon, hogy a mini-recihez jussak, ahol ugyanaz a kedves csaj ül, akivel telefonon is beszéltem. Emlékszik rám, gyorsan regisztrálok (véletlenül 2022-t írok a dátumhoz, de egyikünk se veszi észre..:), alig férek be az öltözőbe a sok csajtól, és sietek a kisterembe, picit lekésve az elejét: ott fekszik már a 8-10 betakarózott múmia, vezetett relaxációval kezdünk, kicsit vegyes angol-magyar nyelven.
 
Ez a nyelvi kettősség engem kevésbé zavarna, magát az oktatót viszont nagyon is, rendszeresen referál rá, a „lendület” szót meg hosszasan keresgéli, mielőtt rájönne, h ez most nem annyira fontos. (Egyikünknek se jut eszébe persze.)